Rövidtávú önkéntesség – 18 külföldi fiatalt fogadott alapítványunk

2018. szeptember közepén elindult Magyarország eddigi legnagyobb csoportos önkéntes projektje, az Erasmus+ program és a magyarországi Tempus Közalapítvány támogatásával, alapítványunk szervezésében. Négy különböző országból, mint Litvánia, Spanyolország, Törökország és Málta, érkezett hozzánk 18 külföldi önkéntes. Feladatuk a két hónapos időtartam alatt az Erasmus+ Program promótálása, népszerűsítése volt a Veszprém és Veszprém megye fiataljai számára.

Helyi rendezvényeken, iskolai tanórákon és alapítványunk eseményein prezentációkkal, interaktív előadások keretén belül mutatták be a programot a résztvevők számára, melyeket kiegészítettek a szülő országuk bemutatásával is. Ilyen látogatás volt többek között a Lovassy László Gimnáziumban, a Vetési Albert Gimnáziumban, vagy a Táncsics Mihály és a SÉF szakközép iskolákban.

A Veszprém Megyei Rendőrkapitányság szervezésében az önkéntesek arra is felhívták a figyelmet a lakosság számára, hogy milyen módon tudják bebiztosítani kerékpárjaikat az esetleges lopások ellen, illetve hogy tudják csökkenteni a betörések kockázatát otthonukban. Szórólap formájában lehet hogy már Te is találkoztál az ezekre a veszélyekre felhívó üzenettel.

A Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata szervezésében az önkéntesek részt vettek az Európa Kulturális Fővárosa projekt bemutatásában, egy flashmob-hoz csatlakoztak Veszprém főutcáján és jelen voltak a minden évben megrendezésre kerülő Fiatalok Napján.

Az önkéntesek szállása Nemesvámoson a Vámosi Vendégház volt. A település projektjeihez is becsatlakoztak, így a falu életében is aktívan jelen voltak. A környezetvédelem érdekében az itteni vadrezervátum kollégáival együtt megtisztították a terület egy részét, hogy az állatok minél előbb beköltözhessenek.

A magyar tradíciók megismerése érdekében egy szőlőszüreten vettek részt, illetve megismerték Magyarország egyik büszkeségét, a Balatont, egy biciklikörút által.

A program zárásaként a szintén önkormányzati szervezésű, 5. alkalommal megrendezésre kerülő Bakony Expo rendezvényen, az önkéntesek a saját nemzeti ételeiket készítették el a látogatók számára. A program előkészületeiben és lebonyolításában a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának docense, Csizmadiáné Dr. Czuppon Viktória segítette a fiatalokat.

A fiatalok készítettek egy kisfilmet a környékbeli önkéntesek, valamint az épp egy időben zajló Veszprémben megrendezett ifjúsági csereprogram résztvevői segítségével, melyben népszerűsítik az Erasmus+ önkéntességet. Szendrei Szilárd, a Tótvázsony Ifjúsági Egyesület vezetője biztosította számukra a videózáshoz szükséges eszközöket, valamint felkészítette fiataljainkat a filmforgatásra. Megtanította nekik a helyes eszközhasználatot, valamint az interjú készítéséhez is adott tanácsokat. Az elkészült videót hamarosan megtekinthetjük.

A programról a Veszprém TV is beszámolt, a videó az alábbi linken elérhető:

Tartsd a várost aktívan, 2018.11.12. Híradás

Rendkívül jó csapat, felejthetetlen élmények, kulturális tudáscsere és életre szóló barátságok – ilyen volt a a “Keep The City Active” című Erasmus+ rövid távú önkéntes program alapítványunknál.

,

Okosabb vagy, mint a telefonod? – Workshop fiataloknak

2018. június 13.-án a veszprémi Agóra művelődési központban került megrendezésre a helyes internethasználat témájában megrendezett workshoppunk.

Régóta fogalkoztatott bennünket a kérdés, hogy abban a világban, ahol okos a telefon, okos az óra, okos a tv felmerül a kérdés, mindezek felhasználója mennyire tudja mindezeket okosan használni és kihasználni?

Dr. Baracsi Katalin, interbiztonsági szakértő és Kovács Luca influencer közreműködésével a fiatalok tippeket kaptak  a szociális média platformok okos felhasználásához, és képet kaptak a média és az internet sötét oldaláról is, hiszen erről napjainkban nem lhet eleget beszélni, ahogy fiataljaink mondták nekünk a program értékelése során.

 

Annak érdekében, hogy a rengeteg információ, melyet a nap folyamán szereztek, jobban rögzüljön, a programot kiscsoportos, interaktív feladattal zártuk, mely során minden csapatnak egy-egy olyan alkalmazást kellett kitalalnia, melyet használnának a mindennapjaik során. Elképzeléseik merőben eltérőek, mégis nagyon kreatív, érdekes ötletek voltak, látszott a két előadás nyoma.

Message In Media -Youth Exchange

 2018 április harmadika és tizeneggyedike között alapítványunk ismét egy multikulturális kavalkádot koordinált, ezúttal a média üzenetének témájára felfűzve. A programnak a veszprémi Péter Pál Panzió adott otthont.

DSC_0265DSC_0230DSC_0254

 Hét nemzet fiataljai képviselték magukat: görögök, törökök, olaszok, németek, litvánok, lengyelek és a hazaiak. Ez a színes közeg mindig fontos eleme a cseréknek, hiszen az adott téma mellett a jelenlévők kultúrájának megismerése és elfogadása is cél. A program végén az egyik résztvevő így öntötte szavakba a jelenséget :

” Mindig hallunk az Európai Unióról és az Európa tudatról, arról, hogy csak az országok között van határ, nem az emberek körül. Köztetek ülve, a kultúrális esteken értettem meg igazán, mit is jelent ez.”

DSC_0295DSC_0221DSC_0297

A fiatalokat nagyon érdekelte a média, hiszen szerves része életüknek, így igyekeztünk minnél több információt átadni számukra.

A téma jobb megértéséhez kvízekkel, interaktív feladatokkal, videókkal készültünk, valamint ismét meghívtuk jól bevált szakértőnket, dr. Baracsi Katalint.

Két veszprémi középiskolába látogattunk el, ahol résztvevőink kérdőíveket töltettek ki a diákokakkal, illetve ellátogattunk a Méz rádió stúdiójába is, hogy élesben lássák annak működését.

DSC_0345DSC_0266DSC_0270DSC_0332DSC_0407

Hiszünk a fiatalok alkotó erejében, modern látásmódjában. A projekt során többször beigazolódott, hogy ezekre valóban támaszkodhatunk is, hiszen nem csak mi adtunk át számukra tudást, de egyéniségükkel, tapasztalataikkal, tudásukkal és kreativitásukkal Ők is gazdagították a mi ismereteinket.

DSC_0309DSC_0327DSC_0328DSC_0349DSC_0359

A program méltó megkoronázása volt a Flashmob, Veszprém Kossuth utcáján. Merjük állítani, hogy a borongós, szeles napba színt és életet vitt ez a közel negyven fiatal, akik ingyen ölelésekkel, tánccal, lufiállatokkal és buborékokkal csempésztek vidámságot az arra járók hétfőjébe és egyben felhívták a figyelmet a témára is.

Alapítványunk elnöke, (Takáts Emese), nemzetközi projekt koordinátora, (Dordzsceren Csingisz) és egy résztvevőnk is adott interjút a helyi tévék, hírportálok munkatársainak.

DSC_0483DSC_0604DSC_0510DSC_0479DSC_0513DSC_0537DSC_0540DSC_0591DSC_0614

 

 

 

Biztonságos Internethasználat- Tréning

Mi mással érdemes kezdeni a tavaszt, ha nem ismereteink bővítésével?

2018. Márciusában intenzív oktatásban vettünk részt az internet helyes használatáról, a közösségi médiáról és az új felhasználói szokásokról, valamint az online térhez kapcsolódó trendekről, jogszabályokról, és az online-bántalmazásról.

Célunk volt, hogy minél naprakészebbek legyünk arról a helyről ahol a fiatalok leginkább jelen vannak: Az Online-térről.

A Tréning során bővítettük internetes fogalmakkal kapcsolatos szókincsünket, rengeteg interaktív, elgondolkodtató feladatban vettünk részt, sok gondolatébresztő és koncepció-tisztázó eszmecserében volt részünk.

DSC_0142DSC_0152DSC_0147

Emellett pedig régóta mozgatott bennünket a fiatalok ilyen témában való tájékoztatása, preventív jellegű foglalkoztatása, melyet a tréning teljesítését követően, nagy örömünkre, májustól el is indíthatunk.

DSC_0133DSC_0177DSC_0185DSC_0139DSC_0135

A nagyszerű trénerünk Baracsi Katalin volt, aki rengeteg friss, új információval, és gyakorlati tippekkel látott el bennünket, itt is köszönünk neki mindent!

DSC_0130DSC_0175DSC_0168