2018. szeptember közepén elindult Magyarország eddigi legnagyobb csoportos önkéntes projektje, az Erasmus+ program és a magyarországi Tempus Közalapítvány támogatásával, alapítványunk szervezésében. Négy különböző országból, mint Litvánia, Spanyolország, Törökország és Málta, érkezett hozzánk 18 külföldi önkéntes. Feladatuk a két hónapos időtartam alatt az Erasmus+ Program promótálása, népszerűsítése volt a Veszprém és Veszprém megye fiataljai számára.
Helyi rendezvényeken, iskolai tanórákon és alapítványunk eseményein prezentációkkal, interaktív előadások keretén belül mutatták be a programot a résztvevők számára, melyeket kiegészítettek a szülő országuk bemutatásával is. Ilyen látogatás volt többek között a Lovassy László Gimnáziumban, a Vetési Albert Gimnáziumban, vagy a Táncsics Mihály és a SÉF szakközép iskolákban.

A Veszprém Megyei Rendőrkapitányság szervezésében az önkéntesek arra is felhívták a figyelmet a lakosság számára, hogy milyen módon tudják bebiztosítani kerékpárjaikat az esetleges lopások ellen, illetve hogy tudják csökkenteni a betörések kockázatát otthonukban. Szórólap formájában lehet hogy már Te is találkoztál az ezekre a veszélyekre felhívó üzenettel.

A Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata szervezésében az önkéntesek részt vettek az Európa Kulturális Fővárosa projekt bemutatásában, egy flashmob-hoz csatlakoztak Veszprém főutcáján és jelen voltak a minden évben megrendezésre kerülő Fiatalok Napján.
Az önkéntesek szállása Nemesvámoson a Vámosi Vendégház volt. A település projektjeihez is becsatlakoztak, így a falu életében is aktívan jelen voltak. A környezetvédelem érdekében az itteni vadrezervátum kollégáival együtt megtisztították a terület egy részét, hogy az állatok minél előbb beköltözhessenek.

A magyar tradíciók megismerése érdekében egy szőlőszüreten vettek részt, illetve megismerték Magyarország egyik büszkeségét, a Balatont, egy biciklikörút által.
A program zárásaként a szintén önkormányzati szervezésű, 5. alkalommal megrendezésre kerülő Bakony Expo rendezvényen, az önkéntesek a saját nemzeti ételeiket készítették el a látogatók számára. A program előkészületeiben és lebonyolításában a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának docense, Csizmadiáné Dr. Czuppon Viktória segítette a fiatalokat.

A fiatalok készítettek egy kisfilmet a környékbeli önkéntesek, valamint az épp egy időben zajló Veszprémben megrendezett ifjúsági csereprogram résztvevői segítségével, melyben népszerűsítik az Erasmus+ önkéntességet. Szendrei Szilárd, a Tótvázsony Ifjúsági Egyesület vezetője biztosította számukra a videózáshoz szükséges eszközöket, valamint felkészítette fiataljainkat a filmforgatásra. Megtanította nekik a helyes eszközhasználatot, valamint az interjú készítéséhez is adott tanácsokat. Az elkészült videót hamarosan megtekinthetjük.

A programról a Veszprém TV is beszámolt, a videó az alábbi linken elérhető:
Tartsd a várost aktívan, 2018.11.12. Híradás
Rendkívül jó csapat, felejthetetlen élmények, kulturális tudáscsere és életre szóló barátságok – ilyen volt a a “Keep The City Active” című Erasmus+ rövid távú önkéntes program alapítványunknál.
,